Pályázatok

Erasmus+ online Lengyelország, Bialystok 2021. március 10-12.

Eljött ez a nap, amit nagyon vártak diákjaink. Lelkesedéssel és izgatottan készültek hónapok óta a Nagy Útra. Méghozzá Bialystok-ba, Lengyelország egyik legnagyobb északkeleti városába, a belerusz határhoz közel, Erasmus pályázat keretein belül.

Sajnos ez a kialakult helyzet ebbe is beleszólt. Így nem utazhattunk. De lengyel partnereink annak ellenére, hogy hónapok óta online oktatásban vannak felső tagozattól kezdve, erőn felülmúlva online megszervezték a partnerországoknak virtuális térben ezt a találkozót.

Így az „online  utazás” első napján 5 országgal (Csehország, Spanyolország, Görögország, Lengyelország, Franciaország) együtt 5 tanulónk részese lehetett a Bialystok-i virtuális városi sétán közel egy órán keresztül a mai délelőttön, ahol olyan érdekes történelmi  épületeket mutattak be a lengyel gyerekek idegen vezetésével, mint például a Branicki Palota, vagy a Szűz Mária Bazilika. További program volt még a nap során, hogy a lengyel koordinátor tanulói segítségével bemutatta az iskolájukat, ahol betekintést nyerhettünk az alsó tagozat életébe. Röpke bepillantást kaptunk egy testnevelés órába, ahol a kisdiákok Welcome to Poland felirattal üdvözöltek bennünket valamint ének-zene órán pedig hegedű kísérettel egy lengyel dalt énekeltek el a gyerekek.

Izgatottan várjuk a további két nap programjait, hiszen nem csak szórakozásról szól az Erasmus, hanem kemény munkáról is. Holnap minden ország bemutatja a saját öko-lego EV3 robotját, melyet tanulóink Kissné Lantos Éva tanárnővel együtt készítettek, terveztek.

Tanulóink, akik részt vesznek ebben a virtuális mobilitáson Nagy Bence, Erdei Fanni, Pető Zsófia, Orosz Fanni, Kassai Kristóf 8. a osztályos tanulók. Segítő pedagógusaink: Makainé Rácz Borbála és Katona Erika.

erasmus-bialystok-1

Download PDF