Az elmúlt három hétben a településen megváltozott kerékpáros közlekedés miatt az iskolarendőrünk, Szabó Zsolt tartott előadásokat a KRESZ szabályairól.
Minden tanuló megismerkedhetett – az életkorának megfelelő szinten – a település belterületén épített illetve a Hajdúszoboszlóval összekötő kerékpárút jellemzőivel.
Köszönjük dr. Gali Sándor kapitány úrnak, hogy a forgalmi változásokra reagálva biztosította tanulóinknak a képzésen való részvételt.