Hírek Versenyek

Kispályás floorball diákolimpia

Az idei tanévben -kis kihagyás után- ismét benevezett az iskolánk a kispályás floorball
diákolimpiai küzdelmekbe. Ebben a tanévben két II. korcsoportos (2009-2010) és egy IV.
korcsoportos (2005-2006) csapattal vágtunk neki a küzdelmeknek, 2019. december 11-én és
12-én. A kisebbekkel a szigetszentmiklósi sportcsarnokig, a nagyobbakkal az érdi
sportcsarnokig utaztunk, hogy megmérettessük magunkat. Mind két napon igen korán kellett
indulni, hogy a jelentős távolsággal megküzdve a versenyek helyszínére érkezzünk.
Megérkezéseket követően elgémberedett lábakkal regisztráltuk be csapatainkat. A két kis
csapat a sorsolást követően külön csoportba került, így egymás ellen nem kellett
megküzdeniük, így megkönnyítve az edző helyzetét, hogy kinek milyen tanácsot adjon a
győzelem eléréséhez, illetve így nagyon sportszerűen tudtak egymásnak szurkolni a
sporttársak. Tekintve, hogy Hajdú-Bihar megyéből csak iskolánk nevezett a diákolimpiai
versenysorozatba floorball sportágban, így csapataink egyből az országos elődöntőben
kezdték a küzdelmeket. Az eredményről összességében elmondható, hogy a diákok tisztes
helytállást, mutatva, a mérkőzéseken tudásuk legjavát adva küzdöttek és így a kisebbek egy
VI. és egy VII. helyezést, míg a nagyobbak egy VIII. helyezést értek el.

Ezúton is szeretnénk gratulálni a diákoknak.
Csapattagok:
II. korcsoportosok: Bocz Ádám, Győrfi Szabó Csaba, Makai Csanád, Szentmiklósi Kristóf, Szűcs Dániel, Hanyu Donát, Simon András

IV: korcsoportosok: Borsos Balázs, Deme Nagy Balázs, Kocsis Csaba, Makai Botond

Download PDF