Pályázatok

Hittantábor 2023.

2023. július 3-7. között került megrendezésre a 11. Hittantábor (Napközi Erzsébet Tábor) az Ebesi Református Templomban.

A templom erre a hétre átalakult és az Erzsébet táborban 35 – többnyire alsós – tanulónk vett részt. A hét témája: „Titkok és Csodák a Bibliában” volt. Ezt a témakört jártuk körbe kézműves foglalkozások, játékok és énektanulás keretében. Minden napra fontos üzenetet kaptak a gyerekek, amit egy füzetkébe ragasztottak, de hajtogattak madarat, elkészítették saját frigyládájukat benne a kőtáblákkal, templomot építettek kartondobozokból, megtanulták a Biblia nyelvén leírni a monogramjukat és vasalós gyöngyből is készítettek szebbnél szebb dolgokat.

A szerdai nap a sportolásé volt. Az iskola tornatermében sorversenyek keretében átélhették azt is, mennyire számíthatnak egymásra és hogyan tudnak csapatban dolgozva egy célért küzdeni.

Csütörtökön Debrecenbe látogattunk a Debreceni Református Kollégium Múzeumába, ahol egy nagyszerű múzeumpedagógiai foglalkozás („Nyomozás a könyvtárban”) keretében a táborozók a nagy múltú épületet bejárhatták, megismerhették. Ezután a Debreceni Református Nagytemplomba vezetett az utunk. Megnéztük a hatalmas orgona sípjait, Kossuth székét és a kiállításokat is, végül a magasból kémleltük a várost és még egy sétára is maradt energiánk a főtéren.

A tábor utolsó napján különböző állomásokon kellett bizonyítani a héten megszerzett ismereteket csoportmunkában. A piros, zöld, kék és a sárga csoport becsületesen és szépen dolgozott, ezt a menetleveleken díszelgő matricák igazolták. Egész héten nagy izgalommal gyűjtögették a gyerekek a tálentumokat, melyeket az utolsó délután értékes dolgokra lehetett becserélni.

Nagyszerű, élménydús hétben volt részünk.

A tábor szervezésében részt vettek:

Bukáné Zakar Zsuzsanna

református lelkész, hitoktató

Csiháné Pálinkás Krisztina, Csiha László, Petőné Kiss Judit hitoktatók

Download PDF