Hírek

A 6.b osztály a Balatonnál

Egy májusi kora reggelen kis csapatunk izgalmasnak ígérkező utazásra készült, ugyanis várt minket a zánkai Erzsébet – tábor. Hosszú vonatút után lehetőségünk volt egy szórakoztató és lélegzetelállító cirkuszi produkciót megnézni, ahol papagájok, kutyusok mellett zsonglőrök, légtornászok mutatták be lebilincselő műsoraikat. Az estét egy mindannyiónk számára feledhetetlen Annimal Cannibals koncerttel zártuk. Fotózkodtunk, autogramot kértünk Qka MC-től és Ricsipí – től.

Kedden az idő ellenünk dolgozott, de az eső sem szegte kedvünket. A Szent Imre sétahajóra szállva szeltük a Balaton hullámait, gyönyörködtünk a Balaton – felvidék tanúhegyeiben és néha – néha megriadtunk a fölénk magasodó hullámoktól. A délutánunk sem telt unalmasan, megtekintettük a hadiparkot, moziztunk egy jót. Az izgalom a tetőfokára hágott, hisz mindenki izgatottan várta, hogy a „gyilkosos” játékban ki lesz a győztes, ki marad még talpon, le tudjuk-e buktatni a tettest… De ezen izgalmak közben sem feledkeztünk meg az estébe nyúló diszkóról, ahol inkább a lányok buliztak, míg a fiúk elvonultak számukra izgalmasabb elfoglaltságot keresni, a moziteremben  Bajnokok Ligája elődöntőt játszó két csapat valamelyikének szurkolni.

Este 10 óra után takarodó következett …..volna, de mi még azért próbálkoztunk a tanár néniknél, hadd kártyázzunk, beszélgessünk, társasozzunk egy kicsit. A hazafelé úton egy  kicsit szomorúan vettünk búcsút a tábortól, de megfogadtuk, ősszel visszatérünk. Reméljük, Éva néni és Gyöngyi néni is jól érezte magát, mi köszönjük Nekik és az Erzsébet Alapítványnak a lehetőséget, hogy élményekben gazdag három napot tölthettünk el Zánkán.

Download PDF