Művészeti

Kézműves szakkörösök a Sári majorban

A kézműves szakörrel idén is a Sári majorban tartottuk a záró programot június 3-án, melyet köszönünk a tulajdonosnak Sári Antalnak. Gyönyörű környezetben tudtuk eltölteni ezt a napot, amelyen nagyon sok szülő és kis szakkörös tag tartalmas programokon vett részt.

A szűrrátéttes népművészet mestere, Porkoláb Ferenc színesebbé tette a kézműves programokat. Igyekeztem olyan kézműves tárgyat kitalálni aminek funkciója van, így sok kis könyvjelző készült el. Itt szeretném megköszönni Oláh Erika szülőnek aki felajánlotta, hogy dekorgumiból hűtőmágnest készít. Én népművészeti rongybabát készítettem. Margit nagymama volt a kötözgetésben a segítségemre. Az ízletes pásztortarhonyát Nagyné Kircsi Anita és férje készítette.
Köszönöm minden szülőnek, aki hozzájárult a karácsonyi vásárhoz, melynek összegéből tudtuk megvalósítani a záró programunkat. Külön köszönöm Szabó Zsolt kísérő pedagógusnak, aki felajánlotta az általa házilag készített bodza szörpöt. Köszönöm a szülőknek a sok-sok házilag sütött finomságot, nassolni és inni valót. Az alkotni vágyó gyerekeknek köszönöm, hogy még a hétvégén is, kitartóan, lelkesen jöttek a közös programunkra.

Kádárné Domán Gyöngyi

354472163_1477382419740557_1647419766755447438_n

Download PDF