Hírek Pályázatok

Beszámoló a 2021. 06. 21-25-i Csodaszarvas napközis táborról

A nagy meleg ellenére sikeresen zárult az első Csodaszarvas napközis tábor 20 első osztályos kisdiák részvételével. A tábort Nagy Anita és Fodor Barbara elsős osztályfőnökök vezették, segítségükre volt két gimnazista közösségi szolgálatot végző nagylány, Mészáros Nóra és Szabó Laura Dorina, iskolánk egykori diákjai. A lányok szívesen és ügyesen dolgoztak együtt a tanító nénikkel, a kicsik nagy örömére.

A tábor témája a hagyományőrzés köré épült. A hét minden napján több programelem mélyítette a gyerekek tudását és élményeit. A tábor programszolgáltatója különleges előadókat is küldött a kis csapathoz, akikre mindig szívesen emlékszünk majd vissza.

  • Hétfőn interaktív dráma-és szerepjátékain vehettek részt a gyerekek. Aznap délután Mónus József világbajnok táv-és céllövő íjász kápráztatott el bennünket videóival, melyek bemutatták a sport kihívásait és szépségeit, kifejezetten az ősi magyar hagyományokból kiindulva.
  • Kedden bejártuk Ebes legöregebb építményeit, a Görbe-Balogh Kúriát és a Vasútállomás épületét. A gyerekek rajzaikon meg is örökítették ezeket a „nevezeteségeket”. Délután a kenyérkészítés folyamatát idéztük fel énekekkel, mesékkel.
  • Szerdán középkori játékokat próbáltak ki a gyerekek, előtte bábokat készítettünk „A só” című népmeséhez.
  • Csütörtökön a Nyíregyházi Skanzen nemezelő technikájába pillantottunk be, nemezkarkötőt sodortunk.
  • Pénteken ismét drámajátékoztunk, majd sorversenyeztünk, origamiztunk, mesefát ültettünk.  A legszebb élményt azonban a Földesről érkező madáriskola két madara, Jenő, a vándorsólyom és Henrietta, a héja nyújtották nekünk.

Az ennivalóról a Családi Kajatanya gondoskodott, akiknek külön köszönetet mondunk a szakszerű ellátásért és ízélményért!

A tábor a Berettyóújfalui Tankerületi Központ EFOP 3.3.5-as Csodaszarvas pályázatából valósult meg.

Nagy Anita és Fodor Barbara táborvezetők

 

Download PDF