Grendorf Róza, vagy ahogyan mindenki szólította, Rózsika 1942-ben született Egyeken, s ott végezte el az első nyolc osztályt. Tiszafüreden járt gimnáziumba, majd dolgozni kezdett. Húsz éves korában ismerte meg Fenyő Imrét, aki véletlenül épp Egyekre került pályakezdő tanítónak. Ez a találkozás határozta meg végül egész életét, hiszen a találkozásból szerelem, majd házasság, család lett, s ők ketten már együtt iratkoztak be a tanárképző főiskolára, s végezték el levelezőn a magyar-orosz szakot. Közben tanítottak, osztályfőnökök voltak.
Én az egyeki évek során láttam bele igazán édesanyám mindennapjaiba. Láttam, ahogyan reggel jókedvűen indult az iskolába, délutánonként szorgalmasan készült a következő nap óráira, szeretettel mesélt diákjairól érdekesebbnél érdekesebb történeteket. A diákok is biztosan szerették, hiszen év végén nem csak a vázáink és vödreink teltek meg virággal, de még a kádba is jutott belőlük.
1980-ban a szüleim úgy döntöttek, Ebesre költöznek. Édesanyám napközis állást kapott, s a kollégiumban övé volt a hétfő este. Új kihívást jelentett számára a feladat, de szívesen végezte ezt is. Hamarosan osztályfőnök lett, majd a nevelési munkaközösség vezetője. 55 évesen a nyugdíjba vonulást választotta, s utána már a családjának élt. Szabadidejében rengeteget olvasott, de megismerkedett az internet világával is, így tartotta a kapcsolatot ismerőseivel. Nagy örömöt jelentett számára, amikor régi diákjai meghívták az osztálytalálkozóikra, s elmesélték életük alakulását.
Sajnos 2022 őszén súlyos betegség támadta meg a szervezetét, többször is bekerült a kórházba. Nagyon hálás volt azért, hogy ott is kedves tanítványa volt az ápoló nővérke. 2023. július 13-án örökre lehunyta szemét, s most már édesapámmal közös sírban nyugosznak.
Nem volt a kollégám, nem volt a tanárom, nekem az édesanyám volt. Csak azt tudom, hogy nagyon jó ember volt. Jószándékú, kedves, megértő. Végtelen nyugalommal élte az életet. Mindenben és mindenkiben meglátta a jót. Soha nem kritizált, csak dicsért. Bátorított és buzdított. Segített és támogatott. Meghallgatta a bánatomat, s megvigasztalt, ha szükségem volt rá. Remélem, mások is így emlékeznek majd rá. Olyan kedvesen és mosolygósan, ahogyan a tablóképek megőrizték.
Dr Rácsai Lajosné
Fenyő Zsuzsanna
