Hírek

Bázisintézményi és Tankerületi Szakmai Nap beszámolója

2023. április 12-én iskolánk Bázisintézményi és Tankerületi Szakmai Napot tartott 17 iskola 44 pedagógusa számára.

A Szakmai Napon elsőként Kulcsárné Toroczkai Gabriella Dóra mutatta  be, hogy hogyan valósul meg iskolánkban  a Szociális kompetencia fejlesztése rajzórákon, méghozzá angol nyelven. Ez azért is kiemelten fontos, hiszen a Tankerületen belül egyedüli intézményként mondhatjuk el, hogy L. Ritók Nóra által kidolgozott feladatokat kollégáink angol nyelven valósítják meg. A nagyszámú érdeklődésre való tekintettel, ezért videófelvétel készült az 1.a kéttannyelvű csoportban, ahol Kulcsárné Toroczkai Dóra tanító bemutatta, hogyan tudják összeegyeztetni, összhangba hozni a Nóra által kidolgozott szociális kompetencia fejlesztést rajzórán, amely egyben támogatja az angol nyelv szókincsét, nyelvtani szerkezetek fejlesztését azáltal, hogy különféle játékokkal motiválja a tanulókat. Ezt követően a videóban látottak megbeszélése következett, melyben kolléganőnk azon felül, hogy  elmondta, hogy hogyan jutottak el idáig ahol most tartanak a szociális kompetencia fejlesztésben,  számos ötlettel is gyarapította a vendégeket, hogyan tudják esetleg más tantárgyba is beilleszteni az adott játékötleteket esetleg.

Következő programelem a Bázisintézményi Nyelvvizsga verseny jutalmazása volt, amelynek eredményhirdetését Csiháné Pálinkás Krisztina a Cambridge Nyelviskola tulajdonosa és ügyvezetője tartotta.

Olajos Mira 1. helyezés Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda
Bódi Zoltán 2. helyezés Szent Bazil Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakközép Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium Hajdúdorog
Fazekas Nóra 3. helyezés Sári Gusztáv Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kaba

Gratulálunk a versenyzőknek, az éles nyelvizsgájukhoz sok sikert kívánunk.

A Szakmai Nap folytatásában két online előadást hallhattak a résztvevők a LanguageCert Nyelvvizsga Központ és az MM Kiadó előadóitól, majd L.Ritók Nóra az Igazgyöngy Alapítvány alapítója és szakmai vezetője számolt be a Szociális kompetenciafejlesztés a tankerület iskoláiban tapasztalatairól.

L.Ritók Nóra facebook bejegyzésében így számolt be a programról. “Az iskola is részese annak a programnak, melynek keretében nyolcadik éve építjük be a szociális kompetenciákat fókuszba helyező vizuális nevelési módszerünket a térség állami általános iskoláiba, három járásban. Fantasztikus ez a munka, 48 iskolával vagyunk így kapcsolatban most, ebben a mentorált programban. Az ebesi iskola azért is különleges ebben, mert nemcsak a „normál” osztályokban, hanem az angol kéttannyelvűekben is viszik a programot. Kicsit változtattam számukra a feladatok ritmusán, mert itt nemcsak a vizuális nevelés, hanem a nyelvoktatás is fontos, és ehhez kicsit más struktúrát kellett kialakítani, hogy a vizuális nevelés követelményei is teljesíthetők legyenek.
A rendezvényen a helyiek egy kiállítással is bemutatkoztak, az iskola tanulóinak e programban készült rajzaiból, és videóról egy bemutató órába is betekinthettek a résztvevők, ami különleges élmény volt. Az órát Kulcsárné Toroczkai Dóra tartotta, és ő is mutatta be, hogyan építi össze a vizuális nevelést és az angol nyelvoktatást, hogyan képes ez az egész erősíteni a nyelvoktatást is.
Azt hiszem, ez is egy remek pont lehetne arra, hogy innovatív módon előbbre lépjünk a nyelvoktatásban, kipróbálva, hogyan erősíthetik egymást hatások, egy holisztikus szemléletű pedagógiában. Eszembe juttatta egy jónéhány évvel ezelőtti programunkat, mikor a Tempus támogatásával próbáltunk ki egy kéttanítós modellt, ahol a vizualizálás támogatta a maga eszközeivel, az alkotás adta sikerélménnyel a nyelvi kommunikáció megszilárdítását. Sikerrel.
Most elindították bennem újra ezt a gondolatot a látottak. Megpróbáljuk együtt dolgozva leírni ennek az előnyeit… hátha egyszer majd elindulhat egy ilyen vonal is. Az „Alkossunk angolul”, mint ami a tempusos programunk címe volt.”

A Szakmai Napon kötetlen beszélgetésekre is volt lehetőség, így a szakmai együttműködés a tankerület iskoláiban tovább fog bővülni.

Download PDF