Iskolánk idén is megrendezte a Fogyasztói tudatosságra nevelő heteket, melyek során a diákok változatos programokon keresztül ismerhették meg az egészséges életmód, a tudatos vásárlás és a fenntarthatóság fontosságát.
A program első hetében (november 10–14.) az egészséges táplálkozás került a középpontba. Hétfőn egészséges reggeli kóstolóval indítottuk a hetet, majd kedden a „Tök jó nap” keretében különféle sült tököket és sütőtökös finomságokat lehetett megízlelni. Szerdán hazai zöldségek és gyümölcsök kóstolója várta a gyerekeket, csütörtökön pedig az Európai Mézes Reggeli programban Czeglédi Gábor méhész felajánlásából minden tanuló mézes tízórait és egy kitűzőt kapott. A hét pénteken gyógytea-kóstolóval zárult a tankonyhában, és ekkor gyűjtöttük össze a cserebere piacra szánt játékokat is.
A második hét (november 17–21.) a közösségi játékokra és az újrahasznosításra épült. Hétfőn és szerdán udvari játékokkal mozgathattuk meg a diákokat, délután pedig a POK szakmai programjai és a „Gondold újra!” kiállítás megnyitója gazdagította a napot. Kedden és csütörtökön társasjátékokkal telt meg a folyosó és a napközi, csocsóval és különféle logikai játékokkal is lehetett játszani. A programsorozat pénteken a nagy népszerűségnek örvendő csere-bere piaccal zárult, ahol a gyerekek megunt, de jó állapotú játékaikat cserélhették el.
A két hét során a tanulók élményeken keresztül tapasztalhatták meg, hogy a tudatos fogyasztás nemcsak hasznos, hanem szórakoztató is lehet. A szervezők és pedagógusok munkájának köszönhetően ismét tartalmas, értékes programokon vehetett részt az iskola közössége.
Szervező: Katona Erika
































