A Debreceni Dózsa György Általános Iskola ebben a tanévben is megrendezte hagyományos, vármegyei szintű játékos vetélkedőjét.
A programhoz kapcsolódva az iskola idén rajzpályázatot is hirdetett, amely során a tanulóknak egy meseillusztrációt kellett készíteniük. Iskolánk lelkes diákjai a Kőleves című klasszikus magyar népmesét választották. Az alkotások nemcsak kreativitásról és fantáziáról tettek tanúbizonyságot, hanem a mese világának mély megértéséről is.
A zsűrinek nem volt könnyű dolga, hiszen szebbnél szebb rajzok érkeztek be a pályázatra.
Kitartó munka azonban meghozta a gyümölcsét.
Piskó Glória (3.a) munkáját különdíjjal jutalmazták, míg Tarcsa Emília (3.a) 2. helyezést ért el rajzával.
A gyerekek felkészítését Kulcsárné Toroczkai Dóra pedagógus végezte.



