Hírek

Színház a tanteremben

A 8.b osztály március 20-án részese lehetett a Csokonai Ifjúsági Program keretében bemutatott Trigonometria című tantermi előadásnak. A Romankovics Eda által írt darab a szerelem és barátság témáját járja körül, segítve a fiatalokat az önértékelésben és a kommunikáció fontosságának megértésében. Segít a tizenhárom és tizenöt év közötti fiataloknak végiggondolni, hogyan érdemes értékelni magukat egy-egy fontos kapcsolatban

Az előadás különlegessége, hogy a diákokat is bevonja a három színész – Balázs-Bécsi Eszter, Szép Evelin és Bolla Bence. A színészek azzal álltak a tanulói közönség elé, hogy épp egy színdarabot próbálnak, ám hiányzik még három jelenet. Elakadtak, hisz korukból fakadóan nem tudják, hogyan viselkedik bizonyos helyzetekben egy tizenéves. A „nézőtéren” ülőket ezért arra kérik, segítsenek kiegészíteni a darabot részletekbe menő instrukciókkal, sőt a zárómonológ megírásával. A színészek segítséget kérnek a szakértőktől, azaz a diákoktól, s ezzel olyan pozícióba helyezik őket, amiben szívesen szólalnak meg, sőt adnak tanácsot. Ez a forma lehetőséget adott az osztálynak, hogy aktívan hozzászóljanak, rendezőként, dramaturgként ötleteikkel formálják a történetet.

A diákok könnyen azonosultak a karakterek dilemmáival, eredeti saját tapasztalataikat is beépíthették a jelenetekbe. Az előadás erőssége a hiteles színészi játék, valamint az a közvetlenség, amely feloldotta a generációs különbségeket. A foglalkozás nemcsak gondolkodásra késztetett, hanem valódi párbeszédet indított el a fiatalok között.