Hírek Pályázatok

Erasmus+ online Lengyelország, Bialystok 2021. március 10-12.

Eljött ez a nap, amit nagyon vártak diákjaink. Lelkesedéssel és izgatottan készültek hónapok óta a Nagy Útra. Méghozzá Bialystok-ba, Lengyelország egyik legnagyobb északkeleti városába, a belerusz határhoz közel, Erasmus pályázat keretein belül. Sajnos ez a kialakult helyzet ebbe is beleszólt. Így nem utazhattunk. De lengyel partnereink annak ellenére, hogy hónapok óta online oktatásban vannak felső tagozattól kezdve, erőn felül múlva online megszervezték a partner országoknak virtuális térben ezt a találkozót. Így az „online  utazás” első napján 5 országgal (Csehország, Spanyolország, Görögország, Lengyelország, Franciaország) együtt 5 tanulónk részese lehetett a Bialystok-i virtuális városi sétán közel egy órán keresztül, ahol olyan érdekes történelmi  épületeket mutattak be a lengyel gyerekek idegen vezetésével, mint például a Branicki Palota, vagy a Szűz Mária Bazilika. További program volt még ezen a napon, hogy a lengyel koordinátor tanulói segítségével bemutatta az iskolájukat, ahol betekintést nyerhettünk az alsó tagozat életébe. Röpke bepillantást kaptunk egy testnevelés órába, ahol a kisdiákok Welcome to Poland felirattal üdvözöltek bennünket valamint ének-zene órán hegedű kísérettel egy lengyel dalt énekeltek el a gyerekek.

Izgatottan vártuk a további két nap programjait, hiszen nem csak szórakozásról szól az Erasmus, hanem kemény munkáról is. Csütörtökön minden ország prezentálta a saját öko-Lego EV3 robotját, melyet tanulóink Kissné Lantos Éva tanárnővel együtt gondosan terveztek heteken keresztül. A robot által az üvegházhatást modelleztük.  A keddi nap során diákjaink horgolni is tanultak, valamint az újrahasznosított tárgyakból készült robotok bemutatására került sor.

Utolsó nap izgalmas feladat előtt álltunk. Hiszen a szervező ország vezetésével iskolánk tankonyhájában diákjaink lengyel nemzeti finomságokat készíthettek el, pierogi-t és szarlotkát.

Két Tanítási Nyelvű Iskola révén szerencsésnek mondhatjuk magunkat és büszkék lehetünk tanulóinkra, hiszen a nyelvi akadályok nem okoztak problémát. Sikeresen és ügyesen helytálltak minden prezentációnál, bemutatásnál.

Tanulóink, akik részt vettek ebben a virtuális mobilitáson Nagy Bence, Erdős Fanni, Pető Zsófia, Orosz Fanni, Kassai Kristóf 8. a osztályos tanulók. Segítő pedagógusaink: Makainé Rácz Borbála és Katona Erika és Kissné Lantos Éva.

Csiháné Pálinkás Krisztina és Kulcsárné Toroczkai Dóra
koordinátorok

Download PDF