Az EFOP 3. 3. 2. – 16- 2017. – 00311. „Nádudvar Projekt” rendezvényén ezúttal második alkalommal vettünk részt iskolánk 14 tanulójával 2018. december 5-én az Ady Endre Művelődési Központban. A megérkezésünkkor azonnal hangulatos helyszín fogadott bennünket, és szívélyes fogadtatás, amelynek keretében füstölgő kemencével, karámban lévő bárányokkal, ijesztgető krampuszokkal és csodálatos épületdíszítéssel vártak bennünket. A délután további részében részt vehettünk mézeskalács díszítésben, Mikulás-várásban, emellett ügyes kis és nagy lányok mazsorett előadásában gyönyörködhettünk, majd az Alma együttes koncertje igazi buli hangulatot teremtve zárta az estébe nyúló napot. Nekem és a gyerekek számára is ez a délután felejthetetlen élményt nyújtott. Fáradtan, de gazdag élményekkel tértünk haza. Ezúton is köszönet a szervezőknek.
Komócsinné Soós Judit