TÁJÉKOZTATÓ
2016/2017-es tanév rendjéről szóló 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet 11. § (5) bekezdése alapján a két tanítási nyelvű képzésben nem érintett 6. és 8. osztályos tanulók körében angol nyelvből, az Oktatási Hivatal által szervezett írásbeli idegen nyelvi mérést kell lefolytatni, mely kiegészül szóbeli tudásfelméréssel.
A mérés napja: 2017. május 17.
A mérésben való részvétel iskolánk hatodik és nyolcadik évfolyamos diákjai számára kötelező.
A mérés napja tanítási napnak minősül, melyet az érintett tanulók a mérésben való részvétellel teljesítenek. A mérésen való részvétel, illetve távolmaradás elbírálására a tanórai foglalkozásokon való részvételre, illetve a tanórai foglalkozásokról való távolmaradásra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.
A tanulóknak tollat (póttollat) kell magukkal hozni, egyéb felszerelésre nem lesz szükség.
Azok a tanulók, akik befizették a tízórait, ebédet és uzsonnát az iskolában megkapják. Akik az iskolában nem igényelték az étkezést, elegendő élelmet hozzanak magukkal, mert az írásbeli vizsga befejezése után (9,30 óra) – a tízórait követően – a szóbeli vizsgára kerül a sor a 129-es tanteremben.
A tanulóknak 2017. május 17-én 7 óra 30 perckor a megadott osztályteremben kell tartózkodniuk.
Termek beosztása:
- 6.a osztály általános tantervű csoport: emelet 131-es terem
- 6.b osztály általános tantervű csoport: emelet 132-es terem
A tanulók a mérés megkezdése előtt kapnak egy azonosító kártyát, amelyen a mérési azonosítójuk szerepel. Az azonosító kártya funkciója:
- egyrészt a tanulók ellenőrzik, hogy a kártyán lévő mérési azonosító egyezik-e a feladatlap címkéjén szereplő mérési azonosítóval (a feladatlapra ugyanis a nevüket nem írhatják rá).
- másrészt a feladatlapok kijavítása után az eredményeket évfolyamonként mérési azonosító szerint az iskola honlapján közzétesszük 2017. június 30-ig, így azt a diákok és szüleik is megtekinthetik. Az azonosító kártyát a tanulók a mérés befejezése után hazaviszik.
Az idegen nyelvi mérés írásbeli része papír alapon kerül lebonyolításra. A feladatlap kitöltése alatt sem szótár, sem más segédeszköz nem használható.
Az idegen nyelvi írásbeli mérés időtartama 2×30 perc, mely a következő részekből áll:
- olvasott szöveg értése
- hallott szöveg értése
A feladatlap két részének kitöltése között 10 perc szünetet tartunk.
Az olvasott szöveg értése esetében a vizsgarész célja annak mérése, hogy a tanuló a leggyakrabban előforduló mindennapi helyzetekben szükség szerinti újraolvasással meg tud-e érteni rövid, egyszerű szövegeket, felismer-e ismerős szavakat és alapvető fordulatokat.
A hallott szöveg értése esetében a vizsgarész célja annak mérése, hogy a tanuló tudja-e követni a nagyon lassú, tiszta kiejtésű beszédet, megérti-e a számára ismerős fordulatokat tartalmazó rövid, egyszerű instrukciókat, útbaigazításokat, amikor a megértéshez szünetek állnak rendelkezésére.
Kérem a szülőket, hogy a mérés zökkenőmentes lebonyolításában legyenek a segítségünkre.
Ebes, 2017.május 12.
Szűcs Norbert
intézményvezető