Hírek

Robotika Erzsébet napközi tábor

Az idén 96 tanuló részvételével valósult meg a robotika táborunk. A héten a robotika alapjainak elsajátítása mellett természettudományos vetélkedőn, dráma- és mesefoglalkozásokon vehettek részt a gyerekek. A tankonyhán finom sütik készültek, a kézműves foglalkozásokon pedig kidekoráltuk a tábori pólóinkat, kulcstartót, könyvjelzőt, lépkedő papírrobotot készítettünk. A tornateremben akadálypályán mutattuk meg ügyességünket, de ennél is izgalmasabb volt a Nerf-csata. A Zsongvölgyi Hagyományőrző Haditorna Egylet jóvoltából a középkorba csöppentünk és haditorna bemutatón nézhettük meg és próbálhattuk ki a korhű fegyvereket, öltözeteket. A szokásos számháborút az időjárás miatt rendhagyó módon az iskola épületében rendeztük meg, de így is izgalmas csata bontakozott ki a piros és kék csapat között. Csütörtök délután a földesi strandon frissültünk fel, pénteken pedig Reschovszky György zenész, színművész tette felejthetetlenné a napunkat egy fergeteges előadással. A hetet fagylaltozással zártuk a Hajnalka fagyizóban.

A csapatok vezetőiként nagy segítségünkre voltak elballagott diákjaink, akik közösségi szolgálatot teljesítettek a táborok idején.

A tábori programokat és jókedvet biztosították: Subáné Kiss Gyöngyi, Bálintné Bagdi Ibolya, Dzsudzsák Natália, Galgóczi Éva, Zakar Csilla, Karacs Judit, Illés Angéla, Dr Rácsai Lajosné, Szabó Zsolt, Batta Katalin és Kissné Lantos Éva.

Download PDF