Hírek

Lázár Ervin Program – Kodály Filharmonikusok a Fehérlófia című előadása

2022. május 19-én az Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 22 kisdiákja Hajdúszoboszlón meghallgatta a Kodály Filharmonikusok előadásában a Fehérlófia című előadást. A Lázár Ervin Program keretében lehettünk részesei ennek a felejthetetlen élménynek.

A mű zenéjét Dobszay-Meskó Ilona, a zenekar Erkel-díjas karmestere szerezte, szövegét pedig az ősi népmese alapján a felolvasó Tarr Ferenc írta.

Az előadás létrejöttének az volt a célja, hogy a régi, népmesei értékeket átörökítse, bemutassa egy szuperhős születését, s hogy a gyermekek megismerjék a modern komolyzene és a koncerttermek világát.

A zene és szöveg együttes hatása nagyon erős érzelmi hatással bírt. Mindenki megértette és nyomon követte a történéseket. Az előadás elérte célját, a gyerekek máskor is szívesen vennének részt komolyzenei koncerteken.

Download PDF