Hírek

Indul a SpaceBuzz program

Tisztelt Szülők, Kedves Gyerekek!

Korábban beszámoltunk róla, hogy iskolánk bekerült a 15 magyar iskolát összefogó nemzetközi SpaceBuzz pilot programba.

A SpaceBuzz nemzetközi projekt pilot szakaszában vehetnek részt a tanulók. Ez a program André Kuipers holland űrhajós kezdeményezésére indult Hollandiában, melyhez az elmúlt évben Franciaország, Olaszország és Magyarország is csatlakozott. Az egyik foglalkozáson, küldetésen virtuális űrutazáson vesznek részt a diákok, amely során az űrhajósokhoz hasonlóan átélhetik az Overview Effect hatást, amit egyedül csak az űrhajósok tapasztalhatnak meg, amikor először megpillantják a Földet az világűrből annak teljes valójában. Az élmény megváltoztatja a diákok perspektíváját a Földről, az emberiségről, ahogy a Földet a világegyetem egy törékeny, pici bolygójaként látják.

A programban nemzetközi szinten előre egyeztetett feladatok végrehajtása során fejlődik a diákok kommunikációs és együttműködési képessége, kreativitása, valamint formálódik a klímavédelemmel kapcsolatban kialakult szemléletük, környezettudatos magatartásuk.

A diákok a program befejeztével képletesen a Föld nagyköveteiévé válnak.

A projekt felépítése:

I. Az első 6 lecke, küldetés: felkészülés,

II. VR űrutazás az eredményesen felkészült diákok részére, sajtótájékoztatójuk,

III. Az utolsó 6 lecke, küldetés: a VR űrutazás tapasztalatai alapján a klíma- és környezetvédelmi problémák és egyéb témák megbeszélése.

A programba 100 tanulót tudunk bevonni, így várjuk iskoládon keresztül a jelentkezésedet!

SpaceBuzz képes ismertető

SpaceBuzz kérdések és válaszok

Download PDF