Hírek

Erzsébet “Hittantábor? – KIRÁLY!” Napközis Tábor

2021. július 5-9. között került megrendezésre a „Hittantábor? – KIRÁLY!” elnevezésű Napközis Erzsébet Tábor az Ebesi Református Templomban. A templom erre a hétre átalakult. 27 – többnyire alsós – tanuló, illetve 5 óvodás vette birtokba az Isten házát és ismerkedhetett meg a Bibliában szereplő királyokkal játékos formában. A kézműves foglalkozások keretében minden napra fontos üzenetet kaptak a gyerekek, amit egy füzetkébe ragasztottak. Volt szövés búzával, készítettünk korona formájú „cipzárcimborát” és olyan építményt is kellett alkotni, ami kiállja a tojáspróbát (tojást dobtunk rá különböző magasságból).

Sportoltunk az iskola tornatermében. ill. itt bebizonyíthatták azt is, mennyire számíthatnak egymásra és hogyan tudnak csapatban dolgozva egy célért küzdeni.

Makainé Rácz Borbála tanár néni segítségével azt is megtudhatták a táborozók, hogy milyen növények találhatók a templomkertben.

Bocskai István fejedelem nyomába indultunk Nagykerekibe, ahol játékos, interaktív formában tudtunk meg minél többet Bocskairól, majd Álmosdra utaztunk, itt a református templomot néztük meg. Énekeket is tanultunk és sokat játszottunk ezen a vidám héten.

Köszönjük a sok önkéntes (a gyülekezet asszony- és férfitestvérei, valamint az ifisek) segítségét!

A tábor szervezésében részt vettek: Bukáné Zakar Zsuzsanna lelkész, Csiháné Pálinkás Krisztina –  Csiha László – Petőné Kiss Judit – Truczkainé Kovács Edit pedagógusok és Megyaszai Judit gondnokhelyettes.

Download PDF