Hírek

Gyorstesztek eredményei

Tisztelt Szülők!

Kedves Gyerekek!

Iskolánk továbbra is fontosnak tartja, hogy az előttünk álló időszakban a szülők hiteles forrásból értesítve, tájékoztatva legyenek a veszélyhelyzet ideje alatt a bennünket érintő legfontosabb adatokról.

Ezért tájékoztatunk mindenkit, hogy a tegnapi napon 43 munkavállalónál végezték el a COVID-19 IgG/IgM gyorstesztet ingyenesen a Generali a Biztonságért Alapítvány szervezésében.

A teszt 4 munkavállaló esetében pozitív eredményt hozott, így rájuk az elkövetkező napokban PCR (azaz polimeráz-láncreakció) tesztelés vár. Az eredmény megérkezéséig házi karanténban lesznek. További 4 munkavállalóról derült ki a teszt segítségével, hogy a vírusfertőzésen már átesett.

A mai napon újabb tesztelésre került sor, az állam által biztosított önkéntes részvétel mellett. Összesen 21 munkavállalónál végezték el a SARS-CoV-2 koronavírus kimutatására alkalmas antigén gyorstesztet.

A teszt minden munkavállaló esetében negatív eredményt hozott.

Iskolánk esetében a két vizsgálat eredményeképpen továbbra sincs szükség beavatkozásra, az oktatás a szokott rendben, biztonsággal folytatható.

Köszönjük, hogy  szülők és a gyerekek is fegyelmezettek az iskolában bevezetett szabályok betartása terén.

Kérjük a tanulókat, hogy ha a megfelelő védőtávolság nem tartható egy adott tanórán akkor használjanak maszkot saját maguk és a pedagógusok védelme érdekében.

Kérem, hogy vigyázzunk egymásra, tartsuk a távolságot és hordjuk a maszkot.

A heti adatokról továbbra is az alábbi linken tájékozódhatnak: COVID-19 adatok

Szűcs Norbert

intézményvezető

Download PDF