EGYA Hírek

Erdei vándorok a Zemplénben

Idén nyáron a nagy érdeklődésre való tekintettel két vándortábort is szerveztünk. A fiatalabb korosztállyal a Zemplén ösvényeit jártuk be. Pálházára érkezve a vízimalomnál finom kemencében sült rétessel várt minket az erdészet vezetője. Itt kisvonatra szálltunk és megérkeztünk Rostallóra.

A patak közelsége csábító volt a nagy melegben. Épültek a gátak, volt nagy pancsolás. A sok látnivalóból megemlítenék néhányat: Nagy-Péter-mennykő, Kőkapu, Sólyom-bérc, Mlaka-rét, István-kúti nyírjes, Gerendás-rét. Ez utóbbi helyszínre azért siettünk, hogy elérjük az előadást az utánkeresők érdekfeszítő munkájáról. A vadász két munkatársát is megismerhették a gyerekek, Gigit és Fülest, a bajorhegyi vérebeket. Az egyik legszebb látnivalóért igen korán kelt a csapat, már hajnali négykor indultunk, hogy elérjük a napfelkeltét a Kerek-kőnél.

A regéci vár ostroma is jól sikerült, de hazafelé még nagyobb volt a tempó, nehogy bezárjon az egyetlen vegyesbolt Újhután. Sokszor meglátogatott bennünket az útvonalfelelős, igazán szívén viselte, hogy jól érezzük magunkat. Minden este tábortűz, néhol békászás, dombról legurulás, talpmasszázs vagy társasjáték. Mire belejöttünk, már vége is lett.

Élményekkel teli vonatoztunk hazafelé, az út végén mindenkit szerető családja várt az állomáson. Igazán szép hetünk volt. Mindenki feltöltődött, kezdődhet az iskola!

Ezúton szeretnénk megköszönni az Ebesi Gyermekekért Alapítványnak, hogy hozzájárult a tábor költségeihez.

 

Kása Sándor

erdei_vandorok2

Download PDF